A szervezők örömmel jelentették be, hogy "Angyalok" is lesznek a vámpírok előtt, ugyanis magyar előzenekar lép fel Hollywood Vampires koncert előtt. A Decadancer zenekar tagjai, Ficzkó András, Mátyás Attila, Fűzfa (Pocky) Zoltán és Gerő Balázs, hosszú zenei múltra és tapasztalatra tekintenek vissza a zeneiparban. Az összetartó barátság és a közös...
Programajánló
2023. május 25-én csütörtökön 16:00 órától évadbejelentő sajtótájékoztatót tartottak a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában. Az eseményen Kiss-B. Atilla főigazgató ismertette a 2023/2024-es színházi évad új bemutatóit.
Május 19-én, 20-án és 21-én hármas szereposztásban mutatja be a Budapesti Operettszínház a Monte Cristo grófja című musicalt, Vincze Balázs rendezésében. Alexandre Dumas töretlen népszerűségnek örvendő regénye Pozsgai Zsolt szövegével, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt és Szomor György főszereplésével kell életre. Utóbbi művész – akit egyebek mellett a...
A Madách Színház nagyszabású vállalkozásba kezd: 2023 őszén egy hónap különbséggel mutatja be a Pretty Woman és a Six című zenés műveket, így áprilistól két nagy zenés produkció előkészületei folynak egy időben a színházban. Jelentős újdonság az is, hogy a jól ismert musicalsztárok mellett olyan népszerű popénekesnők is szerepet kapnak majd, akik...
Március 10-én Huszka Jenő Mária főhadnagy című művének bemutatásával emlékezik meg a Budapesti Operettszínház az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175 éves évfordulójáról. Az eredeti változat alapján készülő, Homonnay Zsolt rendezésében színpadra kerülő előadás kapcsán a címszerepet alakító egyik primadonnával, Lévai Enikővel egyebek mellett...
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175 éves évfordulójáról március 10-én Huszka Jenő Mária főhadnagy című művének bemutatásával emlékezik meg a Budapesti Operettszínház. Az eredeti változat alapján készülő előadás kapcsán a címszerepet alakító operaénekes primadonnával, Kiss Diánával egyebek mellett arról beszélgettünk, mi mindent taníthat...
Fotó: Genfi Nagyszínház - Carole Parodi
Forrás: Budapesti Operettszínház
A Pesti Magyar Színházban november 5-én és 6-án, kettős szereposztással bemutatott Madagaszkár című előadás Gémes Antos rendezésében, George Noriega és Joel Someillan zenéjével és szövegével minden korosztály számára felhőtlen kikapcsolódást és tökéletes feltöltődést kínál, miközben emlékeztet és megtanít az igaz barátság mindent legyőző...
Harmincéves a Mária evangéliuma rockopera - A jubileumi előadás sajtótájékoztatóján jártunk
Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi rockoperája, a Mária evangéliuma idén jubileumot ünnepel: ősbemutatóját 30 évvel ezelőtt tartották a Madách Színházban. A jeles évforduló alkalmából a LantArt Produkció szervezésében, Juronics Tamás rendezésével megújult hangzásvilággal állították színpadra a művet, valódi sztárparádét...
A végítélet napja a Győri Nemzeti Színházban
Szerző: Szilágyiné Tukács Orsolya
Régóta várt előadást mutat be április elején, hármas szereposztásban a Budapesti Operettszínház. A Jekyll és Hyde című musicalt Vincze Balázs rendezésében láthatja a Nagymező utcai teátrum közönsége, Dolhai Attilával, Homonnay Zsolttal és Sándor Péterrel a főszerepben. Lucy Harris erős és érzőszívű karakterét Füredi Nikolett, Polyák Lilla és Nádasi...
Szerző: Szilágyiné Tukács Orsolya
"Eljött az óra!" - Jekyll és Hyde közönségtalálkozó és sajtóesemény a Budapesti Operettszínházban
"Ismét nagy fába vágtuk a fejszénket, de ez is a Színházunk célkitűzése. A közelmúltban olyan merész musical-projektekkel rukkoltunk elő, mint a Hegedűs a háztetőn vagy a Nine. A Hegedűs a háztetőn azért volt óriási kihívás, mert a magyar közönségben még elevenen élt a hajdani produkció emléke, amellyel önkéntelenül összehasonlították a miénket; a...