XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny-Nagyszabású gálaműsor keretében mutatkoztak be az ifjú tehetségek

2019.05.09

A XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyen idén hét ország ifjú énekesei mérettették meg magukat primadonna szóló, bonviván szóló és szubrett-buffó páros kategóriában. A május 5-én, vasárnap megtartott döntő utáni estén a díjazottak egy pompás gála keretében, a Budapesti Operettszínház színpadán mutatkoztak be a budapesti közönségnek.

Az idei versenyre Magyarország és Szlovákia mellett Oroszországból, Romániából, Horvátországból, Svájcból, sőt még az Egyesült Államokból is érkeztek jelentkezők, akiknek három fordulón kellett bizonyítaniuk. A selejtezők Prágában, Pozsonyban, Moszkvában, Kolozsváron és Budapesten zajlottak, a középdöntőre és döntőre Komáromban került sor. A zsűriben Dagmar Livorová, a Szlovák Zeneművészeti Egyetem opera-operett ének szakos tanára, Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója és Ksenia Zharko karmester, a moszkvai Női Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, valamint Kertesi Ingrid Liszt Ferenc-díjas magyar opera-énekesnő, érdemes és kiváló művész foglaltak helyet. A bizottság elnöki tisztségét Kiss-B. Atilla Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Budapesti Operettszínház főigazgatója töltötte be.

Az ifjú tehetségek május 6-án a Budapesti Operettszínházban rendezett ünnepi gálaműsor keretein belül - melyen a Budapesti Operettszínház balettkara is közreműködött - a fővárosi közönségnek is bemutatkoztak. A vidám hangulatról műsorvezetőként Peller Anna és Csonka András gondoskodtak.

 A műsor részeként Fischl Mónika és Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház két vezető szólistája is színpadra lépett.

Az est során a hazai és külföldi fellépők Lehár Ferenc művei mellett többek között Kálmán Imre Marica grófnőjéből a Hej, cigány című dallal, a Csárdáskirálynőből Szilvia belépőjével, Strauss Cigánybárójából Barinkay belépőjével, Ábrahám Pál Bál a Savoyban című darabjából az Oh, Mr. Blue című örökzölddel, illetve Huszka Jenő Mária főhadnagyából ismert A bugaci határon című dallal örvendeztették meg a közönséget.

A díjátadó ünnepségen a zsűri elnökeként mondott beszédében Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója röviden értékelte a versenyzőket, kiemelve, mennyire jó látni, hogy a fiatalok közül is ilyen sokan szeretik, komolyan veszik és képviselik ezt a műfajt, illetve, hogy ezen a versenyen csak győztesek vannak, hiszen mindenki fantasztikusan teljesített, kiválóan felkészült.

A verseny díjazottjai

Bonviván

I. Laki Péter (HUN)
I. Ninh Duc Huan Long (HUN-VIE)
II. Sergey Kanygin (RUS)

Primadonna

II. Marina Kovchina (RUS)
II. Eva Bodorová (Bodor Éva) (SVK)
III. Zuzana Spót Ballánová (Ballán Zsuzsa) (SVK) 

Szubrett-buffó páros

I. Kis-Lukács Bernadett-Rétyi Zsombor (ROM)

I. Bojtos Luca-Erdős Attila (HUN)

II. Faragó Alexandra-Dénes Viktor (HUN)

III. Balázsfi Alexandra-Czuczor Dávid (HUN)

Mivel egy kép sokszor többet mond ezer szónál, készítettünk egy fotóalbumot is a gálaestről: