Szerintem a jazz a kortárs komolyzene - Beszélgetés Oláh Krisztián jazz-zongoristával
Mindössze huszonhárom éves, de a neve már a világ számos táján ismerősen cseng a legkiválóbb jazz zenészek és a közönség számára. A legkülönbözőbb formációkban vett részt, lemezei, saját dalai jelentek meg, rangos nemzetközi versenyeken szerepelt nagy sikerrel, 2015-ben pedig Junior Príma-díjjal ismerték el tudását. Oláh Krisztián jazz-zongoristával, a Liszt Ferenc díjas zeneszerző és jazz-zongorista, Oláh Kálmán és Oláhné Kovács Anna zongoraművész és tanár idősebb fiával egy hangulatos józsefvárosi kávézóban beszélgettünk.
Ötéves korod óta zongorázol. Gyermekként is egyértelmű volt, hogy ez a te hangszered?
Teljesen egyértelmű, hiszen ez volt nálunk "a hangszer". Több zongora is volt a lakásban, hiszen a szüleim mindketten zongoráznak. Néhány éve gondolkodtam el rajta először, hogy más hangszereket is meg kellene ismernem. Akkor kezdtem zenéket hangszerelni és saját dalokat írni, édesapámtól pedig úgy tanultam, hogy egy zeneszerzőnek nagyon fontos, hogy fejben minden hangszeren tudjon játszani. A zeneíráshoz elméletben kell tudni hegedülni, vagy akár fúvós hangszereken játszani. Nem mindegy például, hogy hol vannak a levegővételek és a vonások. Ez a része a hangszeres ismereteknek nagyon izgatott, és ma is mélyrehatóan foglalkozom a témával, amikor zenét írok. De előadóként csak a zongorával foglalkoztam.
Azon belül viszont számos formációban kipróbáltad magad.
Igen, tényleg sok formációban volt és van alkalmam részt venni. A szóló és a duó produkciók mellett ott van a saját trióm, akikkel eleinte jazz sztenderdeket játszottunk, aztán ahogy elkezdetem zeneszerzéssel foglalkozni, átalakult a stílusunk, is. Most a XX. századi komolyzene és a jazz szintézise az, ami a leginkább foglalkoztat a saját szerzeményeim tükrében. Olyan számokat dolgozok fel és gondolok tovább - köztük Led Zeppelin dalokat és Sting számait - amik a világ minden pontjáról, bármilyen stílusból érkező hatások lehetnek. Most ezt élvezem a legjobban. Emellett persze egy-két jazz standard és néhány saját szerzemény továbbra is ott van a műsorban. Bagóczky Lívia énekesnővel - akivel a magánéletben is egy pár vagyunk - szintén van egy saját közös duónk, ami az utóbbi fél évben kezdett intenzívebben működni, és ahol a leginkább megvalósulhatnak a duózásról alkotott elképzeléseim.
Jól látom, hogy a formációk közül most ez áll hozzád a legközelebb?
Az utóbbi évek valóban erről szóltak elsősorban, illetve a szóló zongorázásról: 2016 decemberében Light in the darkness címmel megjelent egy szólólemezem is, amin saját szerzeményeket adok elő. Az utóbbi időben pedig újra megjelent a triózás is az életemben. Külön öröm, hogy a mostani, washingtoni versenyen is trióban kell majd fellépni. Eddig csak szólóversenyeken vettem részt, ilyen volt a 2015-ös Montreux-i Jazzfesztivál is.
Most is egy nemzetközi versenyre készülsz éppen. Mesélnél róla egy kicsit?
Ez a Thelonious Monk Institute of Jazz által szervezett nemzetközi megmérettetés, amit rendszerint évente rendeznek meg - bár most volt egy kisebb kihagyás - és mindig más hangszer képviselteti magát. Az idei a zongora éve. Több száz anonim jeligével ellátott felvétel alapján összesen tizennégyünket válogattak be a versenyre, ami Los Angelesből most került vissza Washingtonba, a Kennedy Centerbe. Hangszeresként, nekem sikerült először Magyarországról, a verseny döntőjébe jutni, ami azt hiszem hatalmas eredmény és felelősség is egyben. Érdekesség, hogy ugyanezen intézet által megrendezett zeneszerzők versenyén édesapámé az egyetlen hazai siker, az "Always" című darabja nyerte a 2006-os zeneszerzőversenyt.
Mivel készülsz a megmérettetésre?
Teljesen szabadon választott lesz a műsor, amivel készülök a versenyre. A demo anyag, amit be kellett küldeni, nagyon kötött volt stílus, szerző, időtartam tekintetében egyaránt, az elődöntőben viszont szabad kezet kapunk, ami a programot illeti. Annyi biztos, hogy 15 perc áll majd mindannyiunk rendelkezésére, illetve hogy Rodney Whitaker és Carl Allen, két befutott, tapasztalt jazz muzsikus lesz a kísérőzenekarunk. A versenyt megelőző nap lesz velük egy 30 perces próbánk, másnap pedig a 15 perces előadás. Ezek tekintetében úgy gondolom a legnagyobb felkészülés fejben történik, hogy legjobb formámat hozva, a lehető legösszeszedettebben tudjam összepróbálni saját darabjaimat a ritmusszekcióval, hogy minden úgy szólaljon meg, ahogy elképzeltem. Persze, mivel improvizatív műfajról beszélünk, a két partneremen is sok múlik, így bele kell kalkulálni, hogy az utolsó pillanatban minden a feje tetejére áll. (nevet)
Lesz időd egy kicsit kipihenni az utazást a verseny előtt?
Pénteken utazunk - a párom is elkísér Washingtonba, külön öröm, hogy a verseny után New Yorkban együtt is felléphetünk, a Magyarok Háza adventi fesztiválján - szombaton lesz a próba, vasárnap pedig már verseny, úgyhogy nem sok időm lesz átállni. De nem bánom. Mindent szeretek, ami ezzel az életformával jár: jókat enni, inni és utazni. Ezt az utóbbit időről időre igénylem is.
Melyik volt az eddigi legemlékezetesebb utad?
Mexikóban játszottunk tavaly márciusban, a saját kvartettemmel, melyben az öcsém szaxofonozott. Különleges és emlékezetes út volt, mert az volt az első közös külföldi fellépésünk. Egy népszerű, nagyszabású fesztiválon álltunk színpadra Mexikóvárosban, az Eurojazz Fesztivál nevű rendezvényen. Egy hatalmas parkban volt felállítva a színpad, a koncertet pedig több ezres közönség hallotta. Utána pedig még a Mexikóváros környéki piramisokat is megnéztük. Örök élmény marad.
A Zeneakadémia Jazz Tanszékén 2017-ben, Binder Károly növendékeként szerezted meg a diplomádat. Odáig azonban hosszú vezetett. Hol kezdted a tanulmányaidat?
A Józsefvárosi Zeneiskolában tanultam először zongorázni, ugyanattól a tanárnőtől, akitől édesanyám is. Onnan kerültem a Bartók Béla Konzervatórium klasszikus zongora szakára, majd a Zeneművészetire, ahol párhuzamosan tanulhattam mind jazzt, mind klasszikus zenét, olyan nagyszerű művészektől, mint Farkas Gábor és főtanszakom vezetőjétől, Binder Károlytól.
A szüleid nem tanítottak?
Amikor alap szinten megtanultam a hangszert kezelni, édesapám elkezdett velem foglalkozni, hol heti, hol havi rendszerességgel leült velem, ahogy jónak látta. Ezek az alkalmak voltak azok, melyekre a mai napig szóról-szóra, hangról-hangra emlékszem, és mostani tudásom esszenciáját tanultam belőlük. Sokszor csak beszélgetünk a zenéről, közösen zenét hallgatunk, de mostanában is megesik, hogy együtt leülünk a zongorához, és mutat egy-két dolgot, amitől csak kapkodom a fejem.
Édesapáddal ezek szerint inkább művészekként dolgoztok együtt. Nem tanár és diák, hanem két művész egyezteti az elképzeléseit. Mikor kezdtél koncertezni, művésszé válni?
Tizenöt éves korom óta koncertezem. A Bazilikánál működött egy jazzklub, a Winebar ahol először délutáni próbalehetőséget kaptam a tulajdonostól. Ekkor alapítottam első zenekaromat. Az első próba után felkérést kaptam, hogy heti rendszerességgel játsszunk a klubban. Ott szereztem meg színpadi rutinom nagy részét, ott forrtunk össze igazán egy zenekarrá, de a konzi közismereti óráinak elvárásaival nehezen volt összeegyeztethető, hogy esténként egy jazzklubban léptem fel. (nevet)
Ezt kifejtenéd egy kicsit részletesebben?
A korán kelés reggelente, hogy beérjek a délelőtti gimnáziumi órámra nehezen ment. A délutáni zenei órákra viszont szerettem mindig felkészültem megjelenni, ott olyan nagyszerű tanároktól tanulhattam, mint Madarász Iván, vagy Kecskés Balázs, akiktől nagyon intenzív és nagyon jó klasszikus képzést kaptam, ami mindennek az alapja. Nem bántam meg, hogy egy időben mélyedtem el a két műfajban, abban a fázisban úgy gondolom egymást segítették a délutáni klasszikus zongoraórák, és a sokszor hajnalig tartó jam session-ök a koncertek után, még ha így kimondva kicsit abszurdnak is hangzik.
Hogy képzeled a jövőd? Elsősorban zeneszerzőként vagy zongoraművészként? Esetleg ezek egyformán fontosak számodra?
Eddig azt figyeltem meg, hogy mindig időszakok alakultak ki az életemben. Volt, hogy szinte csak a zeneszerzéssel és a hangszereléssel foglalkoztam. Aztán egyszer csak - például mostanában is - előtérbe kerül a zongorázás: inkább koncertezem, és kevesebb időm van hangszerelésre. Természetesen kéz a kézben jár a két tevékenység.
"Minél több emberrel játszani minél többféle zenét". Mit is takar ez pontosan?
A jazz és a klasszikus az a két műfaj, ahol igazán otthon érzem magam, és ezeken a műfajokon belül is feszegetem, illetve megpróbálkozom a két műfaj szintézisének létrehozására, de az elmúlt években néhány könnyedebb műfajú produkcióban is részt vettem. Elég gyakran hívnak popzenészek, népzenészek is. Ilyenkor mérlegelni szoktam, hogy mennyire hatékony a produkciónak mindaz, amit én hozzá tudok tenni, illetve én mennyire tudok azonosulni az adott produkcióval.
Ha igazán minőségi és igényes, bármilyen műfajú zenével tudsz azonosulni?
Igen, szinte bármilyen műfajt el tudok fogadni, ha hallom benne azt az igényességet, amit én is beleteszek a saját zenémbe. Legyen az pop, rock, egyéb kultúrák népzenéje, igényes elektronikus zene.
Itt, Józsefvárosban nőttél fel. Mit jelent számodra a kerület?
A szívem csücske. Itt születtem, itt nőttem fel. Eleinte a Tisztviselőtelepen, a nagyszüleim házában, aztán a körúton, majd a Köztársaság téren laktunk, a szüleim pedig most a Tolnai Lajos utcában laknak. Én magam, amikor elköltöztem otthonról, több kerületben is megfordultam, de végül mindig visszatértem. Itt érzem magam legjobban, ismerem az egész környéket és az itt élők közül is sokakat. Ha Budapest, akkor csakis a nyolcadik kerület.