„Nekem élet a színház”-Nagyszabású gálával ünnepelték Lehoczky Zsuzsa 85. születésnapját
Fotó: Juhász Éva
Nevetés, könnyek, páratlan hangú előadók, csodaszép, örökzöld dallamok, magukkal ragadó, különleges felvételek, és tiszta, őszinte szeretet. Mindezekben dúskálhattunk szeptember 27-én este a Budapesti Operettszínházban a legendás művésznő, Lehoczky Zsuzsa 85. születésnapja alkalmából rendezett, humoros és megható pillanatokban egyaránt gazdag, "Nekem élet a színház" című gálaest közönségeként.
A nemrégiben Nemzet Színésze díjjal is elismert Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, Déryné-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének birtokosa, a Kálmán Imre-emlékplakett kitüntetettje, Érdemes és Kiváló Művész színésznőt, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagját - aki 65 éves pályafutása során számtalan felejthetetlen alakítással ajándékozta meg a közönséget - már a gála kezdetén állótapssal üdvözölte a nagyérdemű.
Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója köszöntőjében néhány 1960-as években született kritikát is felidézett, melyekben egyebek mellett arról írtak, hogy az akkor pályakezdő szubrett egyénisége elementáris erővel követelte egy újfajta játékstílus létrejöttét. "Köszönöm, hogy vagy nekünk, köszönöm, hogy ismerhetlek, köszönöm, hogy a kortársad lehetek, esetleg remélhetem, hogy a barátod is. Köszönöm a közönség nevében azt a megszámlálhatatlanul sok felejthetetlen, katarzisban gazdag színházi estét, amit nyújtottál, és köszönöm a művészkollégák nevében a példamutatást, a művészi alázatot, a műfaji és intézményi lojalitást. Isten éltessen sokáig jó egészségben, áldjon meg, és őrizzen meg!"- zárta köszöntőjét a főigazgató, majd két további, levélben érkezett köszöntő üzenetet is tolmácsolt:
Fotó: Juhász Éva
Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára köszöntőjében egyebek mellett a művésznőből sugárzó életigenlést, életszeretetet méltatta és állította elénk példaként.
Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára többek közt arra is kitért köszöntő levelében, hogy Lehoczky Zsuzsának az életet jelentő színpad mindent megadott, amit adhatott, mert a művésznő nyitott volt mindarra, amit ezek az avatott deszkák tartogattak. "Értette és érezte nemzeti kultúránk megőrzésének felelősségét és szükségét. A nemzet színészévé válás felelősségét és szükségét" - hangsúlyozta levelében az államtitkár, aki ezután a művésznő páratlanul gazdag repertoárját, több műfajban való helytállását, folyamatos fejlődési és tanulási készségét, valamint kompromisszumot nem ismerő igényességét méltatta és állította példaként minden művész számára.
Az est házigazdája, Homonnay Zsolt a gála első részében összegezte az ünnepelt pályájának legfontosabb állomásait is. Felidézte, hogy a Király Lehotay Kisrátói Lehoczky Zsuzsa néven 1936. július 18-án, Szegeden született művésznő 11 évesen lépett először színpadra, akkor még balettnövendékként. 1962-ben szerződött a Fővárosi Operettszínházhoz (ma Budapesti Operettszínház), amelynek azóta is tagja. A teátrum közönsége először A mosoly országa című előadásban láthatta, Mi szerepében, majd a My Fair Ladyben, Elizaként aratott mindent elsöprő sikert. Eleinte szubrettként, majd primadonnaként, sőt musicalekben és drámai szerepekben is páratlan alakításokat nyújtott. Olyan legendák partnereként léphetett színpadra, mint Honthy Hanna, Németh Marika, Feleki Kamill, Latabár Kálmán, vagy Sárdy János.
Azt est során egymást váltották a színpadon a Budapesti Operettszínház társulatának tagjai, akiknek magával ragadó, sokszor megható produkciói megidézték a művésznő legendás szerepeit, az általuk elmesélt történetek pedig felidézték a közösen megélt, szinte mindig humorban bővelkedő, szebbnél-szebb pillanatokat. A kivetítőn megjelenített régi felvételek révén pedig azok a legendás pályatársak - köztük Agárdy Gábor, Básti Lajos, Major Tamás és Rátonyi Róbert - is "jelen lehettek", akik ma már az égi társulat tagjaiként mosolyognak le ránk.
Fotó: Juhász Éva
Legendás előadások hol szívhez szóló és megható, hol pedig humorban gazdag legendás dallamai csendültek fel a Nagymező utcai teátrum páratlan művészeinek tolmácsolásában. Elhangzottak részletek egyebek közt a Mágnás Miskából, a My Fair Ladyből, a Koldusoperából, valamint a Lili bárónő és a Bál a Savoyban című operettből is.
Fotó: Art & Lens Photography
A műsor zárórészét látva a színpadon állók és a közönség soraiban helyt foglalók arcát egyaránt elárasztották a könnyek, mert az eredetileg születésnapi ünnepségnek szánt gála búcsúzássá alakult. Lehoczky Zsuzsa arra az elhatározásra jutott, hogy ezzel a fellépéssel búcsút vesz a színpadtól. Torokszorító, szívbemarkoló pillanat volt, amikor Kiss-B Atilla főigazgató a Korál együttes Maradj velem! című slágerével búcsúztatta a művésznőt, aki a dal közben elköszönt a kellékektől, majd levette a parókáját, hogy civilként távozzon a színpadról. "Én nem hittem, hogy ez ennyire fog fájni!"- mondta könnyeivel küszködve a színésznő, akit a közönség és a kollégák szűnni nem akaró tapssal próbáltak maradásra bírni. Lehoczky Zsuzsa továbbra is könnyeivel küzdve mondott köszönetet a közönségnek, a pályatársaknak, a zenekarnak, majd az alábbi szavakkal köszönt el végleg a jelenlévőktől: "Elfáradtam, pihenni szeretnék, engedjetek el!"
Fotó: Juhász Éva