„Mindegyik szerep egy újabb tapasztalat, amelyből építkezhetek” Beszélgetés Füredi Nikolett színművésszel a készülő Jekyll és Hyde musical kapcsán

Régóta várt előadást mutat be április elején, hármas szereposztásban a Budapesti Operettszínház. A Jekyll és Hyde című musicalt Vincze Balázs rendezésében láthatja a Nagymező utcai teátrum közönsége, Dolhai Attilával, Homonnay Zsolttal és Sándor Péterrel a főszerepben. Lucy Harris erős és érzőszívű karakterét Füredi Nikolett, Polyák Lilla és Nádasi Veronika keltik életre. A készülő előadás kapcsán ezúttal Füredi Nikolettel beszélgettünk egyebek mellett arról, hogy számára mitől különleges és tanulságos ez a szerep.

A most készülő előadásban Lucy Harrist alakítod. Sokak álma ez a szerep.

Nekem is az volt valahol, bár tudatosan nem fogalmazódott meg. Koncerteken rendszeresen szoktam énekelni Lucy dalai közül, mert egytől-egytől csodálatosak, különlegesek. Hihetetlen, hogy mennyi sláger van ebben a darabban! Frank Wildhorn zenéje zseniálisan van megírva, gazdag zenekari hangszereléssel, hosszú kitartott hangokkal, nagyon hatásos befejezéssel. A csúcson van vége a nagyívű daloknak, ami azt eredményezi, hogy a katarzis erősebb, a közönség pedig bátran hangot mer adni az érzelmeinek. De nemcsak a dalokkal, magával a darabbal is találkoztam már: huszonegy éve, a magyarországi ősbemutatón Emmát, Jekyll menyasszonyát alakítottam. Lucyt megformálni most egy új csodás lehetőség és kihívás.

Számodra miben rejlik a különlegessége?

Nagyon összetett karakterről van szó: finom lelkű, de a sorsából fakadóan erősnek kell lennie. Túl kell élnie, muszáj járnia azt az utat, amit a sors diktál számára, de folyamatosan vívódik belül, mert sokkal többre vágyik, úgy érzi, nem ott lenne a helye. Ezért amint találkozik egy olyan férfival, aki kicsit is másképp pillant rá, mint a többiek - nem csupán a testi örömöket, az élvezetet keresi nála, hanem az embert látja meg benne - az rengeteget jelent neki, és azonnal belekapaszkodik ebbe a pillanatba. A szerep drámaiságát tovább fokozza, hogy amint felcsillan számára egy új élet reménye, hirtelen óriási zuhanás veszi kezdetét, és pár percen belül pont az az ember vet véget az életének, akiért rajong. Éppen a gyilkosság előtti pillanatban kezd derengeni neki, hogy a két ember, Jekyll és Hyde talán egy és ugyanaz a személy.

Az idei színházi évadban igazán sok feladat talált rád itt, az Operettszínházon belül is.

Hál' Istennek valóban sűrű ez az évad. Itt négy bemutatóm volt: a Hegedűs a háztetőn, a Nine, a Veszedelmes viszonyok és most a Jekyll és Hyde. Közben ott volt a Szépség és a Szörnyeteg németországi turnéja, de máshonnan is találnak meg feladatok és lehetőségek. Most például a Jekyll próbáival párhuzamosan zajlik a Mária evangéliuma előadás próbaidőszaka. Nagyon élvezem, hogy ennyiféle karaktert játszhatok. Mindegyik szerep egy-egy újabb kis tégla, egy újabb tapasztalat, amiből építkezhetek. Az évek során rengeteg hatás ér minket mind a privát életben, mint a színpadon, és ezek egytől egyig benne vannak minden újabb és újabb szerepünkben.

És gondolom a saját személyiségetekre is hatással vannak a megformált szerepek.

Érdekes, hogy a szerepek, amik megtalálnak, valahogy mindig reflektálnak az életemre. Olykor választ adnak a problémára, a kérdésre, ami épp foglalkoztat, máskor pedig olyan kérdést vetnek fel, amire nem is gondoltam előtte, de a válasz előrébb visz az úton, ha megtalálom a választ. Sokszor megtörténik, hogy miközben teszek-veszek, elkezdek dúdolni egy dalt, és hirtelen ráébredek, hogy kapcsolódik ahhoz a kérdéshez, ami épp foglalkoztat. Nem véletlenül dobja a tudatalattim éppen azt a dalt. (nevet)

Lucy karaktere most mit tanít, mit üzen számodra?

Én mindig a finomságra, harmóniára törekszem, így izgalmas Lucy ledér, kacér oldalát felébresztenem magamban. Emellett a hangom is alapvetően lírai, ezért egy plusz drámai színt kell találnom, ami jobban illik a karakter személyiségéhez és sorsához. Ráadásul ebben a előadásban az eddigieknél több tánc van, így a koreográfia elsajátításával, az emelésekkel is többet kellett foglalkoznom.

Eddigi pályád során melyik próbafolyamat formált Téged a leginkább? Melyikből tudtál legtöbbet hasznosítani?

A Nine című musical Claudiájának kidolgozása például nagyon tanulságos volt. És egy kicsit megelőlegezte Lucyt, mert a rendező, Balázs Zoli az általam alakított karakter mélységét alapos gondossággal segített megkeresni. Olyannyira, hogy azt éreztem, Claudia sokkal drámaibb figura lett, mint amit eleinte gondoltam róla. Egy lépcsőfokkal közelebb kerültem a mostani szerepemhez is. A másik ilyen különösen tanulságos szerepem A Pendragon-legendában Eileen St. Claire. A darab azért is érdekes, mert egy igazán szövevényes történet, Eileen figurája pedig sokszínű és drámai. Ami még izgalmasabbá tette számomra ezt az előadást az az volt, hogy nagyon rövid idő alatt kellett betanulnom. Azóta jópár előadáson túl vagyunk, és nagyon élvezem. Az egyik kedvenc szerepem lett.

Az éneklés már gyermekként részévé vált az életednek, a Magyar Rádió Gyermekkórusának is tagja voltál. Emlékszel rá, hogy alakult ki a kötődésed a zenéhez és a színházhoz?

Nem emlékszem pontosan, viszont mesélték, hogy az óvónénik hívták fel a szüleim figyelmét arra, hogy valamit kezdeni kellene velem ezen a téren. Nagyon szépen, tisztán énekeltem, verseket mondtam, táncoltam és már óvodásként furulyázni tanultam. A Magyar Rádió gyermekkórusával - amikor előadás közben épp nem voltunk színpadon - az Operaháznak azon a folyósóján várakoztunk, ahol az énekesek portréi sorakoztak. Szerettük nézegetni azokat a képeket. Később tudtam meg, hogy a dédnagyapám is köztük volt, ő is az Operaház énekese volt. Aztán kiderült, hogy apukám is felvételizett a színművészetire, sőt anyukám is járt színjátszókörbe. Szóval a színház és a zene iránti érdeklődés valahol örökletes a családban. Amikor a gyerekkórusba jelentkeztem, a bátyám, Krisztián is jött velem, de ő az ajtóban megfutamodott. (nevet) Benne mégsem élt annyira erősen ez a vágy. A zene iránti érdeklődése viszont később is megmaradt: dobolni tanult, volt egy zenekaruk is, de profi cukrászként teljesedett ki. Kétszer is megnyerte Magyarország tortája versenyt. De a tágabb családban is szinte mindenki zenél valamilyen szinten. Apukám és az egyik nagybátyám gitároznak, a másik nagybátyám hegedül, az egyik unokatestvérem pedig nagyon jól énekel, van egy country zenekara. Sőt balettintézetet is végzett. Egy másik unokatesóm szintén énekelt az Operaház gyerekkórusában. Én vagyok az egyetlen, akinek ez a foglalkozása, de a művész vonal dominánsan jelen van az életünkben.

És a legfiatalabb generáció is örökölte ezt a szenvedélyt? Itt elsősorban a kislányodra, Natasára gondolok.

Nati most másodikos, és képzeld, tavaly nyáron, a Hegedűs a háztetőn próbái közben őt is teljesen beszippantotta a színház. Nagyon izgalmas volt neki, hogy Fruma Sáraként boszorkányhangon éneklek. Ráadásul keveset kellett a színpadon lennem, így sokat ülhettem mellette a nézőtéren, tudtam neki mesélni, magyarázni. Annyira a hatása alá került, hogy állandóan azokat a dalokat kellett hallgatni. (nevet) Azóta legszívesebben minden próbán és előadáson ott lenne velem, egyszerűen nem tudom otthon tartani. Elképzelhető, még ha nem is a színpadon - mert az exhibicionizmus nem jellemző rá - de egy színházban fog dolgozni, mert ebben a közegben érzi jól magát.

Ezek a gyerekkori élmények meghatározóak lehetnek. Neked mit adott az, hogy benne voltál a rádió gyerekkórusában?

Rengeteget! Egy csodálatos gyermekkort. Nemcsak egy nagyjából 30 gyerekből álló osztályközösség voltunk - velük amúgy a mai napig olyan, mintha egy család lennénk -, de ott volt a teljes kórus, a tágabb "család" is. Nagyon sokat voltunk együtt. Hetente hét órányi kóruspróbánk volt, plusz ott voltak a hangszeres órák is, azokon is rendszeresen találkoztunk. Sokszor utaztunk együtt fellépésekre, gyakran külföldre is. Maga a közös éneklés is rendkívül erős kapocs volt köztünk. Páratlan és csodás élmény, amikor a sok-sok egyéni rezgés nemcsak összeadódik, de összekapcsolódva meg is sokszorozódik. És énekesként természetesen a pályámon is nagyon sok mindent tudok kamatoztatni abból, amit ott tanultam. Ha kapok egy kottát, le tudom játszani magamnak a dallamot, egy-egy harmóniával kísérve.

Milyen hangszereken tanultál játszani?

Furulyán, fuvolán és hegedűn. Kicsit zongorázom is. Bár hegedülni csak másfél évig tanultam, aminek elsősorban a szüleim örültek. Képzelheted, milyen keserves időszak, amíg egy gyerek a nulláról indulva megtalálja a hangokat a hegedűn! (nevet) Pedig még mondták is, hogy bármit, csak hegedűt ne. A családom nagy örömére eleinte nem is volt hegedű, a többiek már elkapkodták őket, de annyira szerettem volna kipróbálni, hogy nem nyughattam, amíg nem szereztem egy húr nélküli, csupasz hegedűtestet. Nem baj, jó lesz az nekem! Emlékszem, apukám várt rám az iskola előtt, és amikor meglátott hegedűtokkal a kezemben, elsápadt. Én pedig boldogan újságoltam: "Képzeld, szereztem egy hegedűt, csak meg kell csináltatni!" (nevet) De aztán hősiesen tűrték, és végül nem miattuk hagytam abba.

Említetted, hogy a kórus tagjait lelkileg egymáshoz köti a közös éneklés. Egy próbafolyamat végére gondolom, szintén kialakul egy összeszokott, egymásra figyelő csapat.

Így igaz, olyankor egy összeszokott közösség is kialakul, összecsiszolódnak az emberek. A hármas szereposztás, amiben például a Jekyll és Hyde előadás is készül - éppen ezért egyszerre könnyíti és nehezíti a dolgunkat. Részben jó, mert biztonságérzetet ad a tudat, hogy bármi történjen, valaki biztosan meg tudja csinálni az előadást. Részben viszont nehezebb, mert a próbák alatt még több embernek kell egymásra hangolódnia. Sok egyéniség, sok ötlettel és sokféle megvalósítási szándékkal. De az összképben végül mindenki benne lesz egy kicsit.