Én csupán közvetítő vagyok-Beszélgetés Hajdók Judit orgonaművésszel és -kutatóval

Hajdók Judit orgonaművész és -kutató koncertjei és tudományos munkája során beutazta a világot, de a szíve mindig visszahúzta a Palotanegyedbe, abba a harmadik emeleti lakásba, amely már gyermekként is az otthona volt. A művésznővel az Építész Pince toszkán hangulatú, borostyánnal díszített udvarán beszélgettünk többek közt a hangszerek királynőjéről, józsefvárosi emlékeiről, illetve arról, mennyire fontos egy-egy koncert kapcsán a közönség szerepe.

Több mint fél évszázada él Józsefvárosban. Mit jelent Önnek ez a kerület?

Itt születtem és nőttem fel a Belső-Józsefvárosban, hat testvéremmel együtt. Ide jártam általános iskolába is, és a Múzeumkertben játszottunk a szomszéd gyerekekkel: hintáztunk, bújócskáztunk a bokrok között. Sok szép emlék köt ide, sőt ma is itt élek, a szüleim harmadik emeleti lakásában. Oda nem jön fel a város pora és zaja, de bármikor kedvemre élvezhetem a pezsgést, amitől mindössze három emelet választ el.

Hogy került kapcsolatba a zenével és az orgonával?

Ötéves koromtól zongorázni tanultam, de az nem nyűgözött le igazán. 15 évesen aztán édesanyám kántorképzőbe íratott, akkor érintett meg és láncolt magához egy életre a templomi orgonából áradó varázs. Először orgonaművészként szereztem három diplomát és koncerteztem számos országban, ma pedig orgonakutatóként és szakértőként inkább a hangszer tudományos vonatkozásaival és történetével foglalkozom.

Ön szerint mi teszi a hangszerek királynőjévé az orgonát?

Nagyon sokat számít a környezet, amiben megszólal. Bár már a bizánci kultúrában és a rómaiaknál is jelen volt, a keresztény egyház fejlesztette ki igazán. Bekerült a templomba, ahol a liturgiát szolgálta, és mindig az építészeti és zenei stílusirányzatokkal együtt fejlődött. A templomi akusztika és az épület emelkedett hangulata, légköre, szellemisége is hozzájárulnak, hogy az ember minden más hangszernél szebbnek hallhassa az orgona hangját.

Van kedvence a hazai orgonák közül?

Nehéz választani, mert mindegyik más miatt különleges. A Mátyás Templom orgonája mindenképp fontos helyet foglal el a szívemben, és a Belvárosi Ferences Templom. aminek orgonáján állandó orgonistaként nagyon sokat játszottam. Nagyon szeretem a pécsi székesegyház orgonáját is - a leghíresebb magyar orgonaépítő dinasztia, az egykori Angster család amúgy szintén pécsi kötődésű. Mivel a 3100 magyarországi orgona egyharmada hozzájuk köthető, ők is fontos szerepet játszanak a kutatásaim során: többek között a cégalapító, Angster József több mint 500 oldalas naplójának kéziratát is én dolgoztam fel a család megbízásából. De a józsefvárosi orgonákat is egytől-egyig ismerem, egyebek közt a Jézus Szíve Templom most felújítás alatt álló orgonájával kapcsolatban is az én véleményemet kérték.

Mi a legnehezebb az orgonajátékban? Laikusként azt gondolnám, a kéz és a láb mozdulatainak összehangolása.

Ha korán kezdi az ember, azt automatikusan megtanulja, ahogy a több soros kották olvasásába is bele lehet jönni. Ami igazán nehéz, az a hangszínek megtalálása, a darabok meghangszerelése: azt nem lehet azon az orgonán megtanulni, amin gyakorlunk, mert minden orgona más. Sok orgonát kell kipróbálni és megismerni ahhoz, hogy egy darabot gyorsan meg tudjunk hangszerelni, és az orgona adottságaihoz mérten össze tudjuk állítani a hangszíneket. A láb és a kéz koordinálása nem olyan nehéz, bár elhiszem, hogy kívülről nézve csodabogaraknak, akrobatáknak tűnünk játék közben, ahogy három manuálon, billentyűzeten turkálunk, két lábunkkal a pedálokon játszunk, közben pedig regisztereket váltunk. (nevet) De ezt nem tartom annyira nehéznek.

Említette, hogy heten voltak testvérek. A többiek életében is fontos szerepe volt a zenének?

Nem, bennük semmi művészi indíttatás nincs. Édesapám katolikus író volt, jezsuita szerzetes akart lenni, de szeretett volna családot is. Kilépett a rendből, de íróként nem távolodott el az egyháztól. A kommunizmus idején így feketelistára került, és nyelvtanárként tartott el bennünket. Azt hiszem, hogy édesapám összes művészi hajlamát elörököltem a testvéreim elől.

Olykor kórusokat is kísér. Mit szeret jobban: egyedül vagy másokkal együtt állni közönség elé?

Amikor magam vagyok, sokkal közvetlenebb a kapcsolatom a hangszerrel és a közönséggel is. Nincs karvezető, aki például olyan tempót diktálna, amit én nem érzek sajátomnak. Egyedül fellépni azért is előnyös, mert a karvezetőkkel ellentétben én mindig annak az orgonának az adottságaihoz választom a műsort, amelyiken éppen játszom.

Mennyire játszik fontos szerepet az orgonakoncertek során a közönség? Lehet őket érzékelni egyáltalán?

A végén a tapsot mindenképp. (nevet) A közönség fontos, hiszen a művészek közölni szeretnének valamit, ahhoz pedig kell valaki, aki meghallgatja őket. Még gyakorlás közben is ott látok, érzek magam előtt valakit, akinek majd bemutatom a darabot. Én csupán közvetítő vagyok: újra alkotok egy művet azért, hogy valakinek előadhassam.

Mi az, ami kikapcsolja, feltölti?

Sokat publikálok: a magyar orgonaépítészet történetének kutatása teljesen feltölt szellemileg. Olyan, mint egy nagy puzzle: szeretem beilleszteni az új információkat a meglévők sorába. A munkám miatt pedig rengeteget utazok, világot látok, de ezt nem sorolnám a hobbik közé, mert magamtól nem jutna eszembe felkerekedni. Viszont nagyon szeretek olvasni és múzeumba járni. Utóbbit édesapámnak köszönhetem, aki már háromévesen magával vitt minket, gyerekeket a képzőművészeti kiállításokra.

Vannak kedvenc zeneszerzői?

Bach utánozhatatlan kontrapunktikája (azaz többszólamúsága - a szerk.), Liszt zenéjének érzelmi szélsőségessége és César Franck romantikus dallamvilága egyaránt bámulatos. Az impresszionisták közül nagyon szeretem Antalffy-Zsiross Dezsőt pasztellszíneket idéző harmóniái miatt, és a követőjét, Maurice Duruflét is. Még Brüsszelben, a konzervatóriumban ismerkedtem meg régi francia barokk művekkel, XIV. Lajos udvarának zenéjével. Ezek az egy-két perces, csingilingi, cizellált zeneművek szintén a szívem csücskei. Amikor az ember gyakorol egy művet, akkor abban hisz teljes lelkével, azzal azonosul.