A végítélet napja a Győri Nemzeti Színházban

Szerző: Szilágyiné Tukács Orsolya

Ödön von Horváth A végítélet napja című darabja - amely ezúttal a Győri Nemzeti Színház színpadán, Zakariás Zalán rendezésében elevenedik meg - a kisember tragédiáját tárja elénk Thomas Hudetz állomásfőnök történetén keresztül. A poros, Isten háta mögötti kis település egyfős vasúti személyzetének egyetlen mulasztása - egy munkaidőben, váratlanul kapott csók miatt elkésett a váltókapcsolással - két vonat ütközéséhez, 18 ember halálához vezet. Elkerülhető-e a bűn után a bűnhődés? Elnyomható-e a lelkiismeretfurdalás hangja? Hol, kinek van joga ítélkezni és igazságot szolgáltatni? A mű többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ. Közben szatirikus humorral fűszerezve mutatja be a kisvárosi élet jellegzetességeit, és kidolgozott tablóként tárja elénk az ott élők portréit.

Az első felvonásban minden vonatként, az előre megépített síneken halad a cím által megelőlegezett, elkerülhetetlen végzet felé. Megismerjük egy kisváros (bármelyik lehetne) jellegzetes, jól kidolgozott figuráit. Köztük a zárt közösség életében fontos szerepet betöltő vendéglőst (Ungvári István), csitri lányát, az unalomból kacérkodó Annát (Bori Réka), a lányba viszonzatlanul is fülig szerelmes vőlegényt (Hajdu Tibor) és a település lakói körében népszerű állomásfőnököt, Thomas Hudetzt (Fejszés Attila), aki egyhangú, boldogtalan életét szinte félholtként tengeti jóval idősebb, gyakran féltékeny felesége (Agócs Judit) mellett.

A nagyon jól megrajzolt karakterekként megjelenő mellékszerepeket kiemelkedően alakították a színészek. Számomra közülük is kitűnt a pletykás, mindenbe belekotyogó idős asszony, Leimgruberné, akit Bende Ildikó, Leni, az ügyetlen pincérnő, akit Mihály Orsi, és az átutazó, söröző teherautósofőr, akit Pörneczi Attila keltett életre.

Fotó: Győri Nemzeti Színház / Orosz Sándor

Thomas Hudetz menetrendhez hasonló, monoton, de felelősségteljes életét hirtelen kisiklatja a vendéglős tinédzser lányától, Annától váratlanul kapott, provokációnak szánt csók, amely miatt késve állítja át a váltót. Mulasztása miatt hamarosan két vonat frontális ütközésének tragédiája rázza meg a poros kisváros csendjét. Anna hamisan tanúskodva védelmébe veszi a férfit a kissé groteszk, földöntúli, a második felvonás misztikus világát megelőlegező karakterként megjelenő Ügyész (Janisch Éva) előtt, míg Hudetzné - aki szemtanúja volt a csóknak és a balesethez vezető mulasztásnak - az igazat vallva ellene tanúskodik. Bár az ügyészség négy hónap múlva felmenti az állomásfőnököt, ő maga nem tud megszabadulni a bűntudatától, mely ebben az előadásban egy néma szereplő alakjában testet is ölt, és ötletes, szemléletes módon kíséri végig az állomásfőnököt a bűnhődés útján.

Fotó: Győri Nemzeti Színház / Orosz Sándor

A kacér csitriből lelkiismeretfurdalástól meggyötört felnőtté érő Anna az őt vádló belső hanggal küzdve szinte kiprovokálja sorsát, amikor a végzetes estén azzal áll a saját lelkiismerete hangját elnyomni igyekvő állomásfőnök elé, hogy mindent bevall az ügyészségen. A Fejszés Attila által alakított Hudetzen ekkor eluralkodik az evilági bűnhődés miatti félelem és a belső démonok által keltett téboly, bűnét újabb bűnnel tetézi, melyet a lebukástól való félelem, az evilági bűnhődés elkerülése mellett tudat alatt a bűnhődés vágya is sarkall. Mint azt az állomásfőnök később saját maga megfogalmazza: egy hang azt hajtogatta benne, hogy az eddiginél is nagyobb bűnt kell elkövetnie ahhoz, hogy bűnhődhessen.

Fotó: Győri Nemzeti Színház / Orosz Sándor

A gyilkossági jelenet is misztikusan, fények és szimbolikus jelentőségű mozdulatok által jelenik meg a színpadon, mintegy tükrözve azt az önkívületi állapotot, amelybe az állomásfőnök került. A második felvonásban, a végkifejlethez közeledve egyre jobban felerősödik ez a misztikus világ, amelyet bravúrosan használt fény- és hangtechnikával, illetve a zenekar bevonásával teremtett meg a rendező. Ahogy a főszereplő elméje egyre jobban elborul, egyre fontosabb kifejezőeszközzé válnak a fények és a hangok eltorzulása. Mindez egyfajta balladai sűrűségű jelentésmezőt teremt, ahol a szavak önmagukban rég kevesek - a látvánnyal és a hangokkal kiegészülve válik teljessé mindaz, ami a színpadon történik.

Fotó: Győri Nemzeti Színház / Orosz Sándor

A tökéletesen megrajzolt szatirikus tabló, a kisvárosi emberek közötti kapcsolatok és azok hirtelen változása a második felvonásban is fontos szerephez jutnak. Az addig már-már rajongásig tisztelt állomásfőnököt hirtelen mintegy mételyként löki ki magából és kezdi űzött vadként üldözni a zárt közösség, amely csak végletekben képes gondolkodni. Hudetzné és a drogériatulajdonos öccse (Posonyi Takács László) az egyetlenek, akiket nem ragad magával a hordaszellem, nem követik vakon a tömeget. Próbálnak nem ítélkezni. Hudetz végül - Anna szellemének hatására, a balesetben elhunyt mozdonyvezető (Kszel Attila) és bakter (Török András) szellemének öngyilkosságra csábító szavai ellenére - a menekülés helyett a bűnhődést választja. Szembenéz a földi, és ami ennél is fontosabb, a túlvilági bírósággal.